TERMÉSZETESEN VAGY MESTERSÉGESEN

Természetgyógyászat vagy Gyógyszerelés?
Rokonomnál a nappaliban egy szekrény polcán kenyérkosár, mely tele van dobozos orvossággal. Döbbenetes látvány.
Korban hasonlóak vagyunk. 52-es évjárat. Eddig én nem szedtem semmi efféle bogyót.
Felmerül bennem a kérdés. Valamikor nekem is ez lesz a menü?


Hogyan lehetséges, hogy az egyik ember nagy ívben elkerüli a rendelőt, a másik pedig szabad ideje nagy részét ott üli? 
Ismét a kérdés, természetesen vagy mesterségesen?
Néhány évtizede elindult a verseny a 4000 ezer éves természetes gyógymódok és a 100 éves tablettás kezelések között.


Házi könyvtáramban sorakoznak a regények, ismeretterjesztők, szótárak, útleírások, természet, orvosi könyvek, tankönyvek. 
Ma véletlenül leemeltem a "Gyógyítsunk másképpen" című könyvet, --- 
melynek szaklektorai dr. Ladocsai Teréz, 
dr. Vásárhelyi Barna --- és egy érdekes írásnál nyílt ki. 
Véletlenül?


"Gyógyszerreceptek "titkos hatása"
A tényleges gyógyhatás mellett a gyógyszerek felírásának számos egyéb oka lehet:
A gyógyszer látható módon jelzi az orvos gyógyító hatalmát.
Jelképezi a modern tudomány és technika hatalmát.
Jelzi, hogy a páciens valóban beteg.
Kézzelfoghatóan bizonyítja, hogy az orvos eleget tesz kötelességének.
Felíratása jó ürügy arra, hogy a beteg elmenjen az orvoshoz.
A gyógyszerrendelés a felek számára kielégítően zárja le az orvosi vizsgálatot.
Azt mutatja, hogy a mai kor embere kézben tartja a saját sorsát.
Kifejezi, hogy az orvos ellenőrzése alatt tartja a kapcsolatot, illetve a beteget.
Kifejezi az orvos aggodalmát és érdeklődését betege iránt.
Kommunikációs eszközül szolgál a beteg és orvosa között.
Módot ad az elhúzódó beszélgetés félbeszakítására.
Megelégedéssel tölti el az orvost.
Ténylegesen orvosi problémának ismeri el a beteg állapotát.
Demonstrálja a beteg munkaképességét.
Teljesíti a beteg valamely kívánságát."

Egy orvos ismerősöm szerint: - Betegekre szükség van, mert miből élnének az orvosok, gyógyszerészek? -
És honfitársaink nagy része is úgy vélekedik, hogy minek a megelőzés, az orvos azért van, hogy  helyrehozzon, ha már fizetünk érte.

Ismét egy kérdés: Gyógyszer vagy gyógy-szer?

A TV-reklámok agresszíven betüremkednek otthonainkba. Ha akarjuk, ha nem, kivédhetetlenül áradnak felénk, és a fogyasztói társadalom céljainak megfelelően szlogenjeikkel igyekeznek rábírni bennünket az eufóriát okozó akármilyen termék vásárlására.

 Gondoltál már arra, hogy egy-egy gyógyszer kifejlesztésekor a klinikai tesztelés alkalmával megvizsgálták-e valaha is, hogy másik, mondjuk 7 gyógyszerrel együtt szedve hogyan változnak a mellékhatások?

 Ha elolvassuk egy gyógyszer használati útmutatóját, melyik felsorolása több: a gyógyhatásé, vagy a mellékhatásé?

 Miért egyszerűbb a gyógyszert bevenni, -ami ugye egy tüneti kezelés- mint az okot keresni, és alternatív gyógymódokhoz, megoldásokhoz nyúlni?
 Két okból is. Először is gyors és egyszerű. Csak be kell venni, és lám megoldódik a baj. Az alternatív megoldások ennél többnyire macerásabbak, hígítani, főzni, figyelni, betartani...
 Másodszor pedig ott van a felelősség kérdése.  Amit ugye a gyógyszer bevételével simán áthárítunk az orvosra, gyógyszerészre, vagy a TV-re.
 Ezt nem tehetjük meg a természetgyógyászat módszereit alkalmazva, hiszen az hangsúlyosan a testi- és a mentális problémák komplex szemléletével az egyéni felelősség tudatosítására törekszik.
A választás joga a miénk, de a gyógyszernél is egyszerűbb a prevenció, vagyis az immunrendszerünk --- szervezetünk --- működőképességének rendbetétele, mellékhatásoktól mentesen.  

 --- GANODERMÁVAL --- A választás felelőssége is a miénk.

 Kis Zsuzsa

Élelmiszeripari mérnök- Életmód tanácsadó

FŰBEN-FÁBAN-ÁSVÁNYOKBAN-PATIKÁBAN

TÉLI FOTÓS KALAND A KÁRPÁTOKBAN

Velem esett meg:  Zöldfülű voltam még a magashegyi túrázás terén. Talán 25 évvel ezelőtt történt, hogy családommal téli autóbuszos túrán vettünk részt. A csoport síelni indult. Mi ekkor még nem rendelkeztünk sífelszereléssel, így csak ismerkedtünk a téli tájjal, csodáltuk a két méter vastag hótakaróval borított fenyőerdőt és a hófehér hegycsúcsokat.

Kissé irigyeltem a síelőket, akik a hegytetőről szemlélhették a lenyűgöző hegyvidéki panorámát, majd száguldva siklottak a mély völgyek felé.

Minden alkalommal cipeltem magammal a fotófelszerelésemet. Egyrészt dokumentáljam utazásaimat, másrészt élményeimet otthon megosszam másokkal is.

Erőtől duzzadva - mely állapot még ma is jellemző rám - igen nagy kísértést éreztem, hogy panorámaképek készítése közben, én is magasabbról szemléljem a tájat.

Családommal megbeszéltem, hogy szétnézek kicsit a környéken, mindjárt jövök. Igazi célomat aggódó szeretteimtől elhallgatva, toronyiránt nekiindultam a hegynek.

500 méteres szintkülönbség állt előttem. Az útvonalam a sípályáktól kissé távolabb, látótávolságon kívül esett. Magányosan haladtam felfelé. A hómező megfagyott teteje egy ideig még elbírta testsúlyomat. A törpefenyő övezetet elérve, csak a fenyők csúcsa kandikált ki a kétméteres vastagságú hótakaró alól néhány helyen.

Lábbelim pihekönnyű, szivacsos hócsizma volt. Hágóvas, recéstalpú bakancs ekkor még ismeretlen volt számomra. A Hideg ellen ugyan védett a csizmám, de egyáltalán nem tartotta a bokámat.

Magasabbra érve, a kitárult panoráma és meredek lejtő egyre félelmetesebbé vált. Gyakran hátratekintve, rettegtem a lecsúszástól, de csak mentem tovább célom felé. Most kezdődött mégcsak az igazi küzdelem. Előregörnyedve, szinte lábujjhegyen haladva, a hókéreg nem bírta súlyomat. Számtalanszor betört alattam. Néhol térdig, vagy derékig süppedtem a hópaplanba. A kusza fenyőágak állandóan lerántották a csizmámat. A hó alá bújva rángattam ki és húztam a lábamra.

Menetközben szuggeráltam magamat. Még csak addig a kis kiálló ágig, még csak addig a kis kőig jussak. Hosszan kínlódva, félelmemet legyűrve haladtam.

Megpihenve, kesztyűmet a földre tettem, hogy kényelmesen fényképezzek. Volt nincs, a szél elfújta! Már nem sok van hátra, gyerünk! - mondtam magamnak. Találtam egy karót leszúrva, kettétörtem. Így segítettem magamnak a kapaszkodásban, bár a kesztyűt nem helyettesítette. Az idő, kedvező volt. Sziporkázott a napfény, nem volt hideg.

Magasabb részeken a hó keményebben tartott. A szél és napfény formázta, sziklákra fagyott hó fantasztikus formákat alakított. Már csak a képzelet kellett a szobrok felismeréséhez.

A hegy tetejéről észak felé tekintve, szívdobogással pillantottam meg a „porcukorral” meghintett Liptói Havasok tündöklő hegyláncát. Praktica gépem szorgalmasan megtöltötte a diafilm tekercset, majd elindultam lefelé aggódó családomhoz.

Gyorsan haladtam. Érdekes módon a hófehér meredek hómezőn lefelé menet nem szakadtam be.

Tapasztalatot most szereztem igazán, mennyire hiányos a felszerelésem és jártasságom. Csak az akaraterő hajtott tovább.

3 óra múlva szerencsésen visszaérkeztem

Ezen a napon tanultam meg, hogy a hegyek főleg télen, veszélyeket is rejtenek és nem ajánlatos egyedül itt mászkálni.

Már kristálytisztán emlékszem, ez a kaland nem a Retyezátban, hanem az Alacsony-Tátrában a Chopok környékén történt, de történhetett volna bármelyik magashegységben.

Öcsémmel esett meg. Fotós kaland a javából, hogy testvérem Zoli, 20 éve szolgálja a magyarságot. Fotói nagyobbrészt a Történelmi Magyarország 63 vármegyéjének a megörökítése. 

Közel 30 fotóalbuma jelent meg eddig. Itt kalandozhatsz Te is a múltban és a jelenben: 

http://bagyinszki.eu/